Olyan időjárás tart felénk, amit még a meteorológusok sem akarnak elhinni - ITT a nem várt fordulat
Mutatjuk, mi jön felénk. Egyre hűl az idő, keményebb fagyokkal érkeznek meg a hajnalok. Szombaton lesz a leghidegebb a reggeli hőmérséklet, mínusz 10 fok is lehet helyenként. Napközben sem megy majd sokkal fagypont felé a hőmérséklet a héten.
Szárazabb napok jönnek fagyos reggelekkel Csütörtökön már többfelé szakadozottabb lesz a felhőzet, és több helyen süthet ki hosszabb-rövidebb időszakokra a nap. Számottevő csapadék sehol sem várható, legfeljebb hajnalban, reggel fordulhat elő néhol szitálás. Általában gyenge, mérsékelt marad a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban -7 és +1, kora délután 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Péntek reggelre sokfelé képződik pára, köd, majd napközben naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Említésre méltó csapadék nem várható. Nem lesz jelentős a légmozgás. Reggelre mindenhol fagypont alá csökken a hőmérséklet, napközben pedig 1 és 6 fok közötti maximumokra van kilátás.
Szombaton nyugat felől megvastagszik a felhőzet, északkeleten és keleten számíthatunk a legtöbb napsütésre. Legfeljebb délután, este a déli tájakon alakulhat ki elszórtan kisebb eső, havas eső. Több tájegységünkön megélénkül a délies szél. Fagyos lesz a reggel, majd kora délután 1-6 fokot mutathatnak a hőmérők. Vasárnap egy hidegfront hozhat feltámadó nyugati, északnyugati szelet, viszont jelentős csapadék nem várható a változóan felhős-napos időben. A legmagasabb hőmérséklet 0 és 8 fok között alakulhat - írja az időkép.
Forrás