Igazi tragédia...Alattomos betegség, ez vitte el pillanatok alatt a magyar színészlegendát
Mindössze 41 éves volt. Volt valami szinte légies természetesség abban, ahogyan Timár Béla játszott. Mint egy balettos, aki bármelyik pillanatban hibátlanul tudná előadni a saját koreográfiáját – akár nappal, akár éjjel. De az ő színpadi jelenléte, a maga tökéletes harmóniájában, mindössze 41 évig tarthatott. Ennyi idő adatott neki a Teremtőtől. Képzeld el azt a pillanatot, amikor az orvos felemeli a fejét, rápillant a jegyzeteire, majd a betegre néz. És kimondja azokat a szavakat, amelyek után semmi sem lesz többé ugyanaz. Azokat a szavakat, amik leforráznak, megdermesztenek. „Agydaganata van, uram.” Ilyenkor a csend olyan fojtogatóvá válik, mint egy sziréna, ami belülről üvölt. Az ember csak feláll, tétován tántorog vissza a mindennapokba, és egyetlen kérdés visszhangzik benne: mennyi időm maradt? Timár Béla is átélte ezt a dermesztő fordulatot. Akkor már elismert művész volt, tele vágyakkal és tervekkel. Elvégezte a Színművészeti Főiskola rendezői szakát is, és már operarendezői diplomát is a kezében tartotta. 1988 volt, és az élet számos új kaput tárt ki előtte. De még ugyanabban az évben jött a kegyetlen diagnózis. A sors könyörtelen volt. Ahogy egy keménykezű rendező, aki bármikor leállíthatja az előadást – és lehúzhatja a függönyt. A függöny, amely mögött élni szeretett
Timár Béla imádta a színpadot. A meghajlást, a reflektorfényt, a tapsvihart. A Madách Színház közönsége vagy a szentendrei nyári esték nézői is állva ünnepelték. A legendás Placc színházának előadásai alatt hamar a nézők kedvencévé vált. Első szerepei után olyan kritikákat kapott, amilyenekről egy kezdő színész csak álmodhat. A Madáchban Mensáros László és Domján Edit oldalán tűnt fel. Egy korabeli kritika így fogalmazott róla:
„Az előadás eseménye a fiatal Timár Béla. Tehetségére már a főiskolán felfigyelhettünk. Elragadó művész. Fogékony, érzékeny, csupa ideg, csupa vibrálás. Félszeg és magabiztos. Ha belép, megtelik vele a színpad, az előadás néhány nagy pillanatát neki köszönhetjük…”
Szerepeit mindig szívvel-lélekkel játszotta – hol nevetésre fakasztott, hol a nézők lelkének legmélyebb húrjait pengette. Maradandót nyújtott az Egy szerelem három éjszakája, a Három nővér vagy éppen a La Mancha lovagja című darabokban. De a zenés műfaj sem állt távol tőle – a Macskák című musicalben is hatalmas sikerrel szerepelt.
A televíziós közönség is felfigyelt rá. Talán te is emlékszel a mosolygós, kissé huncut arcú fiúra a Keménykalap és krumpliorrból, ahol a majomtolvaj szerepében láthattuk.
Egy égetően szenvedélyes élet
Timár fáradhatatlanul dolgozott, a szenvedély hajtotta. 1980-ban át is vehette a Jászai Mari-díjat – nem is volt kérdés, hogy megérdemelte. Két év múlva pedig már rendezőként is bemutatkozott: a Játékszín színpadán vitte sikerre az Ágacska című mesedarabot, amit több mint száz alkalommal játszottak telt ház előtt. A gyerekek arcán látott boldogság volt számára a legnagyobb elismerés.
Az igazi otthona azonban mindig a Madách maradt. 1972-ben szerződött oda friss diplomával, és soha nem hagyta el. A család, ahonnan érkezett, nem volt színházi világban jártas, de mindig mély hálával beszélt róluk. Így fogalmazott egyszer:
„Az ember akár bevallja, akár nem, a családjából, a környezetéből profitál, művészként, emberként. Világlátást, értékrendet, az élet megértését. (…) Én rengeteget köszönhetek a szüleimnek, s az ő szeretetüknek. Rengeteget? Mindent.”
Timár Béla Fortepan / Bencseky Mátyás
Egy betegség, amely mindent elcsendesített
Élete nagy szerelmei közé tartozott a színház mellett Ferenczi Krisztina, akivel hosszú éveken át alkottak párt. Két fiuk született: Ádám és Bálint. Később feleségül vette Szászváry Adrient, akitől szintén egy fia született: Dénes.
A boldogság azonban nem tartott örökké. Jött az alattomos kór, és ahogy sokan mások, ő sem akarta elhinni, hogy nem győzhet. Adrien minden idejét és szeretetét Timár ápolására fordította. De eljött az a nap – 1989. február 2. –, amikor Timár Béla örökre lehunyta a szemét. Alig múlt 41 éves.
A Farkasréti temetőben százak kísérték utolsó útjára. Barátok, kollégák, tisztelők – mindannyian tudták, egy fényes csillag hunyt ki.
Nyugodj békében, Timár Béla! Lélekben mindig velünk maradsz.
Forrás
Mindössze 41 éves volt. Volt valami szinte légies természetesség abban, ahogyan Timár Béla játszott. Mint egy balettos, aki bármelyik pillanatban hibátlanul tudná előadni a saját koreográfiáját – akár nappal, akár éjjel. De az ő színpadi jelenléte, a maga tökéletes harmóniájában, mindössze 41 évig tarthatott. Ennyi idő adatott neki a Teremtőtől. Képzeld el azt a pillanatot, amikor az orvos felemeli a fejét, rápillant a jegyzeteire, majd a betegre néz. És kimondja azokat a szavakat, amelyek után semmi sem lesz többé ugyanaz. Azokat a szavakat, amik leforráznak, megdermesztenek. „Agydaganata van, uram.” Ilyenkor a csend olyan fojtogatóvá válik, mint egy sziréna, ami belülről üvölt. Az ember csak feláll, tétován tántorog vissza a mindennapokba, és egyetlen kérdés visszhangzik benne: mennyi időm maradt? Timár Béla is átélte ezt a dermesztő fordulatot. Akkor már elismert művész volt, tele vágyakkal és tervekkel. Elvégezte a Színművészeti Főiskola rendezői szakát is, és már operarendezői diplomát is a kezében tartotta. 1988 volt, és az élet számos új kaput tárt ki előtte. De még ugyanabban az évben jött a kegyetlen diagnózis. A sors könyörtelen volt. Ahogy egy keménykezű rendező, aki bármikor leállíthatja az előadást – és lehúzhatja a függönyt. A függöny, amely mögött élni szeretett
Timár Béla imádta a színpadot. A meghajlást, a reflektorfényt, a tapsvihart. A Madách Színház közönsége vagy a szentendrei nyári esték nézői is állva ünnepelték. A legendás Placc színházának előadásai alatt hamar a nézők kedvencévé vált. Első szerepei után olyan kritikákat kapott, amilyenekről egy kezdő színész csak álmodhat. A Madáchban Mensáros László és Domján Edit oldalán tűnt fel. Egy korabeli kritika így fogalmazott róla:
„Az előadás eseménye a fiatal Timár Béla. Tehetségére már a főiskolán felfigyelhettünk. Elragadó művész. Fogékony, érzékeny, csupa ideg, csupa vibrálás. Félszeg és magabiztos. Ha belép, megtelik vele a színpad, az előadás néhány nagy pillanatát neki köszönhetjük…”
Szerepeit mindig szívvel-lélekkel játszotta – hol nevetésre fakasztott, hol a nézők lelkének legmélyebb húrjait pengette. Maradandót nyújtott az Egy szerelem három éjszakája, a Három nővér vagy éppen a La Mancha lovagja című darabokban. De a zenés műfaj sem állt távol tőle – a Macskák című musicalben is hatalmas sikerrel szerepelt.
A televíziós közönség is felfigyelt rá. Talán te is emlékszel a mosolygós, kissé huncut arcú fiúra a Keménykalap és krumpliorrból, ahol a majomtolvaj szerepében láthattuk.
Egy égetően szenvedélyes élet
Timár fáradhatatlanul dolgozott, a szenvedély hajtotta. 1980-ban át is vehette a Jászai Mari-díjat – nem is volt kérdés, hogy megérdemelte. Két év múlva pedig már rendezőként is bemutatkozott: a Játékszín színpadán vitte sikerre az Ágacska című mesedarabot, amit több mint száz alkalommal játszottak telt ház előtt. A gyerekek arcán látott boldogság volt számára a legnagyobb elismerés.
Az igazi otthona azonban mindig a Madách maradt. 1972-ben szerződött oda friss diplomával, és soha nem hagyta el. A család, ahonnan érkezett, nem volt színházi világban jártas, de mindig mély hálával beszélt róluk. Így fogalmazott egyszer:
„Az ember akár bevallja, akár nem, a családjából, a környezetéből profitál, művészként, emberként. Világlátást, értékrendet, az élet megértését. (…) Én rengeteget köszönhetek a szüleimnek, s az ő szeretetüknek. Rengeteget? Mindent.”
Egy betegség, amely mindent elcsendesített
Élete nagy szerelmei közé tartozott a színház mellett Ferenczi Krisztina, akivel hosszú éveken át alkottak párt. Két fiuk született: Ádám és Bálint. Később feleségül vette Szászváry Adrient, akitől szintén egy fia született: Dénes.
A boldogság azonban nem tartott örökké. Jött az alattomos kór, és ahogy sokan mások, ő sem akarta elhinni, hogy nem győzhet. Adrien minden idejét és szeretetét Timár ápolására fordította. De eljött az a nap – 1989. február 2. –, amikor Timár Béla örökre lehunyta a szemét. Alig múlt 41 éves.
A Farkasréti temetőben százak kísérték utolsó útjára. Barátok, kollégák, tisztelők – mindannyian tudták, egy fényes csillag hunyt ki.
Nyugodj békében, Timár Béla! Lélekben mindig velünk maradsz.
Forrás