Rettenetes hírt kapott az ország ma reggelre - 62 éves korában meghalt a csodálatos magyar művész
Legyen neki áldott a föld.
Életének 62. évében, április 3-án meghalt Z. Halmágyi Judit építész, akit generációja egyik legtehetségesebb és leginspirálóbb alkotójaként tartanak számon. Neve egybeforrt a hazai kortárs építészet meghatározó pillanataival, városfejlesztési munkái nemcsak idehaza, hanem nemzetközi szinten is elismerést hoztak. Z. Halmágyi Judit 1962-ben született Budapesten. Gyermekkorának egy részét Algériában töltötte, kiválóan beszélt franciául, és világlátott szemlélete egész pályáját áthatotta. Igazi világpolgár volt, aki számára a család, az otthon melege és a városmajori templom jelentette az állandó, biztos pontot – írta róla az Építészfórum.. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, itt szerezte meg diplomáját és mesterdiplomáját is, majd két évtizeddel később a Pécsi Tudományegyetemen doktori fokozatot szerzett. Elhivatottsága, újító szelleme és a minőség iránti mély elkötelezettsége végigkísérte munkásságát. Korai pályájának egyik meghatározó projektje a Kálvin téri két irodaház volt, amelyeket Virág Csaba mesterével együtt tervezett. Kiemelkedő alkotásai közé tartozik az ING-székház, amelyet Erick van Egeraattal és Tiba Jánossal közösen jegyzett – az épület tektonikus kőburkolata, fénylő acélszalagjai és üvegfelületei a főváros kortárs arculatának ikonikus elemeivé váltak.
Szintén jelentős szakmai visszhangot váltott ki a Deák-palota rekonstrukciója, amely Király Zoltánnal együttműködésben valósult meg, és amelyért Pro Architectura-díjban részesült. Z. Halmágyi rövid ideig a Fővárosi Közgyűlés tagjaként is dolgozott, közéleti szerepet is vállalva.
Nemzetközi elismerést hozott számára a pasaréti Akadémia Park városfejlesztési koncepciója is, amelyet az International Property Awards díjátadóján méltattak Londonban. A szakmai zsűri külön kiemelte a Trafó irodaházat és a teljes tervezési elképzelés újszerűségét.
Pályája utolsó szakaszában különösen fontosnak tartotta a szakrális terek megújítását. Kiemelkedő munkája volt a Szent Ferenc sebei-templom, valamint a Szent Erzsébet Gyógyító Nővérek budai intézményének műemléki rekonstrukciója, amelyben a történeti értékek megőrzése és a kortárs építészeti szemlélet harmonikus összekapcsolása volt a cél.
Z. Halmágyi Judit munkássága mély nyomot hagyott a magyar építészetben. Elhivatottsága, gondolkodásmódja és alkotásai sokáig példaként szolgálnak majd a jövő építészeinek.
Forrás