Tegnap este, A Nagy Duett élő adásában, olyan komoly jelenet zajlott le, amire senki nem számított - Megfagyott a levegő, amikor EZ megtörtént...ÍME a felvétel
Egészen komoly jelenetek zajlottak le a TV2 stúdiójában. Nótár Mary és Aurelio megint maradandót alkottak A Nagy Duett hetedik évadában, azon belül is a negyedik élő showban. A mulatós énekesnő lányok gyűrűjében, menyasszonyként ünnepelte, hogy majd férjhez megy, amikor váratlanul betoppant a rendőrség: a realitysztár chippendale fiúként állt a kamerák elé. Nevetésbe és sikolyokba fulladt Aurelio és Nótár Mary produkciója A Nagy Duett 2025-ös évadának negyedik élő adásában. "Szeresd a testem, bébi", énekelték, miközben Aurelio elkezdett vetkőzni, végül pedig már szinte semmi nem maradt rajta. A show teljesen megvadította a közönséget: ugyan a volt villalakó énekhangja a múlt hét óta sem lett jobb, cserébe az előadása olyan elemi volt, hogy még szegény Mary sem bírta ki nevetés nélkül. "Az adáshiba jobb volt, mint maga az előadás" – elemezte ki Kasza Tibi azt, hogy bizony Aurelio a dal egy részén teljesen belezavarodott a dalszövegbe, és így inkább fel is adta, hogy megküzdjön a zenészek által megírt sorokkal. Hajós András pedig kijelentette: "Nem akárkinek kell lenni, hogy egy rutinos Nótár Maryt a színpadon ki tudj zökkenteni" – Aureliónak azonban ez is sikerült. Sokaknak megdöbbentő lehet, de a vetkőzés és a hamis ének összesen 36 pontot ért – ami akár több is lehetett volna, ha Hajós nem 7 pontot ad a két 10-es és az egy kilences mellé.
Forrás